Megvannak Petőfi hamvai
Ha még mindig kételkedne
benne,
a Magyar Tudományos
Akadémiának kell bebizonyítania,
hogy Barguzinban NEM
Petőfi Sándor hamvait találták meg!
A Magyarok
Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottsága meghívásos értekezletének részvevői
számos kérdésben éles, olykor szenvedélyektől sem mentes vitát folytattak,
egyben azonban kivétel nélkül egyetértettek: MOSTANTÓL
KEZDVE AZ MTA A SOROS. Ahhoz
ugyanis, hogy 1989-ben a burjátföldi BARGUZINBAN Petőfi Sándor hamvait találta
meg a Morvai Ferenc vezette expedíció, semmilyen kétség nem fér. Ennek
ellenkezőjét immár a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania.
Megvannak Petőfi Sándor
hamvai
Bizonyítás tizenkét
pontban
1. Petőfi Sándort, a legnagyobb magyar
költőt 1849. július 31-én látták utoljára a Segesvár közelében fekvő
Fehéregyháza határában zajló csatában, amelyben a Bem tábornok vezette magyar
seregeket az intervenciós cári orosz csapatok legyőzték. A csata másnapján a
győztesek osztrák segédlettel végigkutatták a több száz holttesttel borított
csatateret, halálra keresvén a bécsi udvar egyik az Akasszátok föl a királyokat!című
vers szerzőjét, de nem találták. A csatatéren elesetteket tömegsírba temették.
Évszázaddal később, 1956-ban magyar-román történészi-régészi vegyesbizottság
feltárta a fehéregyházi tömegsírt, végigvizsgálva a holttesteket. De Petőfi
Sándor földi maradványit nem találták. Megállapítható, hogy Petőfi Sándort
Fehéregyházán elesni nem látták, holttestét sem akkor, sem később ott meg nem
találták. Nem lehet tehát kizárni azt, hogy Petőfi a csatában fogságba esett és
elhurcolták.
2. Mára, 2013-ra hitelt érdemlően
bizonyítottnak kell tekinteni azt, hogy 1849-ben az orosz cári csapatok igenis
vittek magukkal magyar honvédeket hadifogságba. Ezt a tényt nemcsak a bécsi
császári kormány 1849-es, Ferencz József császár által is sajátkezüleg
ellenjegyzett jegyzőkönyve helyezi kilátásba, de bizonyítják Oroszországból
hazakerült első világháborús hadifoglyok vallomásai, akik Szibériában agg
magyar honvédekkel, illetve leszármazottaikkal találkoztak. Ugyanezt
állítják magyar hadtörténészek is, mint a már elhunyt Józsa Antal, akinek e
tárgyban Glatz Ferenchez, az MTA egykori elnökéhez, 2001. január 21-én írt
levelét a mostani értekezleten hozták nyilvánosságra.
3. 1866-ban, Felix Wiszniewski, Szibériából
hazatérő lengyel száműzött hírt hoz Petőfi Sándorról: közli, hogy ott szerzett
információi szerint Szibériában él, hadifogolyként. Levele nyomán Jókai Mór a
Vasárnapi Újságban teszi szóvá Petőfi Sándor felkutatásának erkölcsi
imperatívuszát.
4. A tévedés kockázata nélkül lehet
állítani, hogy Szibériában, a Bajkál-tó partján fekvő, többségében mongol
burjátok lakta Barguzinba, a cári Oroszország veszélyesnek ítélt
politikai foglyokat internált. Közöttük volt a dekabrista forradalmár, M.K.
Küchelbecker és egy távoli, európai országból érkező, Alexander Sztyepanovics
Petrovics nevű őrnagy, aki költő is volt.
5. Fontos tudnunk, hogy az 1823. január 1-én
született Petőfi Sándort Kiskőrösön Alexander Stephanus Petrovics néven
anyakönyvezték. Ez ma is bárki által ellenőrizhető tény.
6. Az első világháború során számos magyar
hadifogoly került Szibériába. Köztük Svigel Ferenc, aki egy fényképet hozott
magával, amely a barguzini temetőben készült. A kereszten Alexander
Sztyepanovics Petrovics neve szerepel, őrnagy és költő megjelöléssel. A halál
dátuma 1856. Svigel joggal remélhette, hogy megdicsőül hazájában, ennek
ellenére megszégyenült. A boszorkányperrel is felérő lejáratás ma is
folytatódik– majdnem száz év után. Ez a kitüntető figyelem annak köszönhető,
hogy ő nem elégedett meg azzal, hogy hírét hozza a barguzini Petrovics-Petőfi
sírnak, hanem fényképet készíttetett róla és a bakancs talpában hazahozta. Nem
kegyelmeztek, és ma sem kegyelmeznek neki azok, akik abban érdekeltek,
hogy az egyik legnagyobb magyar az örök ködben maradjon. De nincs szerencséjük,
mert két egymástól független orosz, Eliaszov majd Vinokur igazolta őt.
7. Jozef Hallon a Pozsony melletti
Malackáról rukkolt be a k.u.k. hadseregbe és került orosz fogságba. Hazatérte
után elmesélte, hogy Vengerskaja nevű faluból, ahol a fogolytársaival
tartózkodott, gyakran átmentek egy közeli faluba, ahol Petőfi sírja volt. A
helyiek elmondták, hogy a költő ott élt, és annyi év elmúltával is tisztelettel
beszéltek róla. Malacka – Malacky ma Szlovákiához tartozik.
8. L. Eliaszov, szovjet néprajzkutató,
egyetemi tanár 1937-ben Barguzinban folytatott gyűjtőmunkája során találkozott
a Barguzinban eltemetett idegen őrnagy és költő, Alexander Sztyepanovics
Petrovics emlékével. Adatközlői, akik még életében találkoztak a titokzatos
idegennel, beszámoltak arról a vallomásáról, amit a hozzá közel állók
hétpecsétes titokként kezelték, és csak halála után közöltek: Petrovics egy
távoli európai országból érkezett, ahol egy Franc nevű királlyal
háborúzott. Eliaszov 1970-ben tájékoztatta Lőrincz L. László
magyarországi Kelet-kutatót és átadott neki egy dossziét a barguzini
Petrovics-legendákról.
9. Burjátországban, (Barguzinban) elevenen
él az idegenből érkezett, titokzatos hadifogoly őrnagy és költő emléke. Féltve
őrzik orosz nyelvű verseit. E verseket két évtizeddel ezelőtt eljuttatták a
verstan egyik legnagyobb magyar tudósához, a debreceni egyetem professzorához,
az MTA doktorához, Szuromi Lajoshoz, aki tudott oroszul, és akinek a felesége
orosz nyelv és irodalom tanár volt. A Petőfi teljes költészetét átfogóan ismerő
verstan-professzor elmélyült az anyagban és a neki átadott – Álmok – című orosz versnek megtalálta a
párját Petőfi magyar költészetében. Címe:Véres napokról álmodom. A két vers üzenete azonos, azonos
ritmusuk, és Petőfi teljes költészetében egyedülálló, azonos stílusjegyekkel
bírnak. Szuromi Lajos szerint nincs az a hamisító, aki ezt a nagyfokú
azonosságot produkálni tudta volna. Tehát az orosz nyelvű vers szerzője nem
lehet más, mint maga Petőfi Sándor, aki örök hallgatásra ítélten kilétét nem
fedhette fel, de aki ezzel a verssel üzenhetett a távolba, az otthon maradt,
értő barátoknak, Jókainak, Aranynak, akik azonnal fel kellett e versben
ismerjék őt. Szuromi Lajos ma már nem él. Petőfi-tanulmánya lett a veszte.
Sorsa igazi magyar sorstragédia. Mindazonáltal tanulmánya két évtizede
nyilvános, és mindmáig nem akadt egyetlen magyar irodalmár, aki annak
állításait, következtetését cáfolta volna. Olyanok viszont, akik megerősítették
Szuromi Lajos következtetését, vannak, mint például dr. Kún Ferenc.
10. 1989-ben, egy Moszkvában élő, de
gyermekkorát Barguzinban töltő idős férfi, J.D. Vinokur, a Morvai Ferenc
vezette expedíció tagjainak megjelöli a barguzini temetőben azt a helyet, ahol
ő még gyermekkorában látta Alexander Sztyepanovics Petrovics sírját. Az
expedíció vezetői máshol kezdik az ásatásokat. 192 négyzetmétert
feltárnak, benne 28 sírt. A kiásott tetemek döntő többségükben mongoloid
embereké. De előkerül a dekabrista forradalmár, M.K. Küchelbecker és
kislányának koporsója is. Végül – másfél méterre a Vinokur bácsi által
megjelölt helytől –, 170 cm-rel a föld alatt, koporsó nélkül eltemetve, egy
30-35 éves korában, vélhetően 1850–1870 között elhunyt
európai, kétségtelenül férfi tetemére bukkannak. Mindenki tudja: Alexander
Sztyepanovics Petrovics hamvai kerültek elő.
11. A feltárást végző négy antropológus – Dr.
Kiszely István, az amerikai Bruce Latimer és Clyde Simpson, valamint a szovjet
Alekszij Burajev – a legaprólékosabb embertani vizsgálatnak vetik alá a
leletet. Megállapítják, hogy annak valamennyi testmérete megegyezik Petőfi
Sándor azon méreteivel, amelyeket a Budapesten végzett előtanulmányaik során
gyűjtöttek be. Ezek után 1989. július 23-án jegyzőkönyvbe foglalják:
szakemberekként teljes meggyőződéssel állítják, hogy a barguzini 7-es sírból
1989. július 17-én Petőfi Sándor hamvai kerültek elő!
12. A feltárt csontvázon fellelhetők voltak
mindazon sajátosságok, amelyek Petőfi Sándor közismert embertani jegyei voltak
– baloldali kiugró szemfog, enyhén bicegő járást okozó sérülés, stb. A
kriminalisztikában, öt jellegzetes embertani jegy egyezése alapján kétséget
kizáróan bizonyítottnak tekintik az azonosságot. Petőfi Sándornak és a
Barguzinban megtalált Alexander Sztyepanovics Petrovicsnak huszonegy
jellegzetes embertani jegye egyezik. Annak a valószínűsége, hogy ne a Petőfi
Sándor hamvait találták volna meg, gyakorlatilag nulla.
Mindent összevetve:
Ha Barguzinban, a 7-es sírból nem Petőfi Sándor
hamvai kerültek volna elő, hanem egy
zsidó nő csontváza, a Magyar Tudományos Akadémia akkor is köszönetet
kellett volna mondjon a Morvai Ferenc vezette expedíció minden tagjának, és
kötelessége lett volna nagy erőkkel folytatni a kutatást. Hiszen az ismert
előzmények után ahhoz nem férhetett kétség, hogy a Barguzinban élt titokzatos
idegen őrnagy és költő, Alexander Sztyepanovics Petrovics nem más, mint a
fehéregyházi csatában eltűnt és azóta sehonnan elő nem került Petőfi Sándor, a
legnagyobb magyar költő.
***
Nehéz Mihály
irodalomkutató özvegye az értekezleten bejelentette, hogy élő kapcsolatban van
a Barguzinban hadifogolyként 1856-ban elhunyt Alexander Sztyepanovics
Petrovics, azaz Petőfi Sándor ma is élő leszármazottaival.
***
A Magyar Tudományos Akadémia elnökét mai
értekezletünkre meghívtuk, és megkértük, hogy továbbítsa meghívásunkat az MTA
érintett szaktudósainak is. Az Akadémiát ma sem képviselte senki. Ez
óhatatlanul lépéshátrányt jelent az MTA számára, hiszen a fenti, tizenkét
pontban sorolt érvek ismeretében bizonyítottnak kell tekinteni, hogy a Barguzinban
1856-ban eltemetett, majd 1989-ben megtalált Alexander Sztyepanovics Petrovics
azonos Petőfi Sándorral. Tehát megvannak Petőfi hamvai. Ha ebben kételkedik, ma már az MTA-nak kell
bizonyítania, hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvai kerültek elő.
A huszonkét éves tétlenségnek Petőfi Sándor, a
legnagyobb magyar költő földi maradványainak felkutatása ügyében véget kell
vetni. A rendelkezésre álló bizonyítás és az a sokmilliárd forint, amelyet
évente a magyar adófizetők pénzéből tudományos kutatásra költenek, kiemelik
Petőfi Sándor hamvai felkutatásának ügyét az irodalmi, a történeti, a politikai
kérdések sorából, és számon kérhető közjogi üggyé teszik azt. Hacsak Petőfi nem
került tiltólistára. De az idő fogy. Vészesen fogy.
Budapest, 2013. február 16-17.
A Magyarok Világszövetségének
Petőfi Sándor Bizottsága
MVSZ Sajtószolgálat
