Látogatók száma

2016. január 16., szombat

Elkerülhetők-e a próféciák?

Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy az “itt és most” gondolatai megváltoztatják a múltat, ezáltal a jelent és a jövőt is, akkor el kell fogadjuk azt is, hogy ha képesek vagyunk itt és most megváltozni, akkor a múltban létrehozott próféciák energiamintázatai és lenyomatai is megváltoznak.
A tér és idő rabságában tartott gondolataink elég nehezen fogják fel ezt a kérdést, ugyanakkor minden eszközt meg kell ragadjunk ahhoz, hogy a jelenlegi korszakunkra elrendelt próféciák elmaradjanak. Ehhez elsősorban nekünk kell változnunk, hogy a múltban megváltoztassuk a jelent és a jövőt.

2016. január 6., szerda

Az UFO-k léteznek (Dokumentumfilm)

2016. január 4., hétfő

Ana Bekoach: A létező legerősebb Ősi Ima, mely stimulálja a DNS-t

A létező legerősebb Ősi Ima, mely stimulálja a DNS-t, hatására képes újjászületni a test. 
Ana Bekoach Az Ana Bekoach 42 szó kőré épülő kódsorozat a Teremtés könyvéből.
 A 42 szó első betűi alkotják Isten szent neveit, (ami a Tórában elrejtve is megtalálható),
mely 7 sorba van felosztva, és az Életfa a hét szefiráját helyettesiti.  Minden sor hét különböző típusú energiát tartalmaz. E betűkombinációkból felépülő ima, egy olyan eszköz, mely minden alkalommal, ha meditálunk, visszavisz minket a romlatlan, tiszta forráshoz. 
Ana Bekoach minden mondata, 7 bolygónak, 7 napnak, 7 különleges Angyalnak felel meg. Ana Bekoach, olyan energiákat aktivál, s juttat a a testbe, melyek hatására, meggyógyulhatunk, újjászülethetünk, emellett védelmet biztosít, örömöt, boldogságot, gazdagságot, békét hozhat.
Ana Bekoach fény és szeretet!
Ez az Ősi Ima hatalmas erőket aktivál, de önmagunkkal szemben nem véd meg. Akit felelőtlen, egyéni cél, számító hozzáállás vezérel, vagy nincs felkészülve a változásra, az az ellenkező hatásokkal szembesül. Ana Bekoachnak minden sora más és más lelki, fizikai, szellemi terület hat, ezért mielőtt úgy döntesz, hogy segítségül hívod, feltétlenül olvass utána az alkalmazás szabályainak.
Csak úgy kíváncsiságból nem tanácsos elkezdeni.
ana
Ősi Solfeggio, Gyógyító frekvenciák
Tudományosan is bizonyított tény, hogy a zene, bizonyos speciális hangok, mint például az OM mantra is, mely egy szakrális szótag, az Amen megfelelője, sőt Mozart némely szonátái is gyógyító, regeneráló hatással vannak a testünkre. Az alábbi cikkben a Hat Solfeggió frekvenciáról gyűjtöttünk információt, bár az Ana Bekoach szekvenciáknál nincs erősebb. (A hat frekvencia videóit megtalálod a „Videótár/ Gyógyító Frekvenciák' címen.)
A Solfeggio frekvenciák az ősi zenei skálából erednek, s ezeket a hangfrekvenciákat tartalmazzák az ősi gregorián énekek is, mint például Keresztelő Szent János himnusza, de ahogy sok minden mással együtt az egyházi hatóságok szerint évszázadokkal ezelőtt, ezek is elvesztek.
Őseink hitték, hogy különleges vallásos énekek, hangok hatalmas lelki áldásokat közvetítenek, ha a szertartások alatt együtt éneklik öket. E hatékony frekvenciákat Dr. Joseph Puleó és Dr. Leonard Horowitz fedezte fel újra, s adta vissza az emberiségnek.
Keresztelő Szent János Himnusza: "Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek zenghessék hírét szabadult szolgáid, oldd meg, Szent János, kötelét a bűntől szennyes ajaknak."
Hat solfeggio frekvenciát különböztetnek meg, mindegyik más-más hatású:
DO - 396 Hz - Megszabadít a bűntudattól és a félelmektől,
RE - 417 Hz – Feloldja a Múltat és elősegíti a Változást,
Mi – 528 Hz - Szerelem, Csodák, (DNS helyreállítás),
Fa – 639 Hz – Csatlakozás, Kapcsolatok, (A két agyfélteke öszekapcsolása),
Sol – 741 Hz – Intuíció felébresztése,
La – 852 Hz – Feltétel nélküli szeretet,
Például a harmadik hangjegy, frekvencia 528, tárgya a "MI" hangjegy a skálán, és a "AI gestorum" a latin szóból származik "csoda" (megjegyzem a csoda: angolul: miracle, latinul=miraculum).
A Youtubon találtam egy szimpatikus magyar nyelvű használati utasítást, íme: (http://www.youtube.com/watch?)v=3LaHsl4kr60
"Lehetőleg akkor kezdd el hallgatni, amikor senki sem zavar meg. Mondjuk elalvás előtt. A még jobb hatás érdekében használj jó minőségű fülhallgatót. Fókuszálj közben a hangokra, hagyd, hogy vezessenek. A legjobb hatás elérése érdekében legalább hat hétig kell az egyes frekvenciákat hallgatni, minden nap 15 percen át. Ugyanakkor sosem szabad, hogy kötelességnek érezd. Ha épp semmi kedved hozzá, vagy bármilyen feszültséget érzel, próbáld meg egy másik alkalommal. Nem kell állandóan hallgatnod, hogy hatásos legyen.")
Egy kis történelem
"(David Hulse) A századfordulón a DNS-re terelődött a figyelem a világ kollektív tudatosságába. Isteni lényként ebbe az emberi tapasztalásba inkarnálódtunk, mintegy fénymásolatként, egy rakás használati utasítással. (DNS) Tudjuk, hogy csak nagyon kis része (mintegy 3%-a) alkotja a fiziológiánk (testünk, működésünk) információt.
Carl Sagan azt írja, hogy a DNS-nek döntő része (mintegy 97%-a) használatban van. Ő úgy nevezi ezt, hogy "genetikai halandzsa". Lehetséges, hogy ezeknek a még rejtett, nyugvó részeknek szerepük van az emberi potenciál, képesség meghatározásában?
A régi vallás-paradigma a "potenciál, képesség" meghatározásáról az emberi értelem számára titok maradt, és ezért alakult ki egy misztikus kifejezés rá, a "lélek", az ami szétválasztott minket, amit nem szereztünk meg, és nem is szerezhettünk meg, csak a legvallásosabb rendszerekben.  A régi paradigma és ennek előfeltételei azt állítják, hogy az ember az édesanyáink biológiai méhében kezdődött.
Telliard de Chardin azt mondja, hogy mi nem emberi lények vagyunk, akik szellemi/spirituális tapasztalatokat akarunk szerezni, hanem sokkal inkább spirituális lények vagyunk, akik emberi tapasztalatokat akarnak szerezni. Ez a felfogásbeli eltolódás óriási eltéréseket okoz abban, ahogy mi magunkat észleljük/megéljük/felfogjuk ebben  a harmadik/negyedik  idő-univerzum conitinuumban."
Solfeggio frekvenciák hatása vízkristályokra. fotó:(powerofharmony.tripod.com)
solfeggio
/Forrás: http://www.vilagok.hu/