Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt. Mert a csoda nem valamilyen égzengéses pillanat, mikor megnyílnak az egek, kürtök recsegnek, ködök szállanak, sírok felnyílnak,
s a zűrzavarban felhangzik Isten szava: nem,
a csoda legtöbbször egészen csendes.
Átmégy egyik szobából a másikba,
s látsz valamit: egy ember arckifejezését;
egy tárgy elhelyezését;
s egyszerre feltárul előtted e tárgy igazi értelme és viszonya a világhoz;
egy ember hangját hallod, mint soha azelőtt,
s a közömbös szavakon túl megérted ez ember titkát; a csoda mindig ennyi csak.
Nem belevakulni a valóságba, a mindennaposba….”
(Márai Sándor)